Valamikor december elején Zsófi megkérdezte, dohányozni indulok-e, mert ha igen, elkisér. Nem értettem, hiszen soha nem dohányzott, de örömmel fogadtam az ajánlatot, mert szeretem, ha beszélgethetünk. Leértünk az épület elé, rágyújtottam, s megkérdeztem, miről lenne szó. Zsófi az autóhoz intett, felnyitotta a hátsó ajtót, s rámutatott két hatalmas szatyorra.
- Neked hoztam el-mondta egy fanyar mosollyal a száján.
Ledetektáltam a szatyrok tartalmát, s kis híján könnyeket kezdtem morzsolni. Egy avítt, ám barátságos, gyönyörű Commodore 64 (komodor sziksztifór) nézett rám remegve az első találkozástól. Zavarban volt, mégis látszott rajta, azonnal felkínálkozik majd nekem, ha végre kettesben leszünk.
Zsófi fantasztikus! Mindenre figyel, mindenről tud, és olyan csodákat képes tenni, amilyet senki más a Földön.
Két részletben cipeltem haza a Commy-t, mert 2010-ig igazoltan nem vezethetek autót, s a kis csoda nem épp karcsú darab, na. Most itt ülünk ketten az albiban, túléltük 2007 karácsonyát, én rengeteget zabáltam, ő meg áramot. Kaptam hozzá néhány lemezt is (5 1/4"), végignéztem őket. Nem a legjobb játékok, de az Activison Decathlon-jától mégis jóleső ínhüvely gyulladásom van, akárha erőseket maszturbáltam volna. Igen ezek a régi jó joy-ok bírják az 1500 métert is...
